2013. október 30., szerda

B, mint...

, mint Bágua

A Feng Shui elemzést három módszer alkalmazásával készíthetünk: az első és legalapvetőbb ezek közül a Bágua módszer. Ennek alapjait felhasználva és további információkkal bővítve dolgozik az iránytű iskola.
A legalaposabb és minden részletre kiterjedő harmonizációt pedig a Repülő Csillag tanainak alkalmazásával állíthatunk össze.

A bágua, három ajtós módszer; kialakításánál figyelembe vettek a tao, a buddhizmus és a nyugati tradíció jellemvonásait is; melynek alapvető eszköze a bágua térkép.

Mivel könnyen megérthető és egyszerű a használata, bárki akár könyvekből is elsajátíthatja, s ezáltal gyors Feng Shui-t készíthet otthon magának.

A Bágua térkép egy alapeszköz, mely segít, hogy a minket körülvevő és segíteni szándékozó pozitív energiát (csí, Qi) felszínre hozhassuk.
Alapvetően 9 részre osztott négyzet mindegyike egy meghatározott életterületet képvisel. A Bágua Térkép használata itt úgy történik, hogy a bejárati ajtótól viszonyítva rendezzük be - azaz aktivizáljuk a Feng Shui orvoslási eszközeivel - a különböző életterületeket.
1. Karrier
2. Szerelem, párkapcsolat
3. Család
4. Gazdagság, bőség
5. Központ
6. Segítő emberek, utazás
7. Kreativitás, gyerekek
8. Önművelés, tudás
9. Hírnév, spiritualitás

Minden területnek megvan a jellemző, őt képviselő színe, formája, anyaga; melyek tudatos elhelyezésével, alkalmazásával megsokszorozhatjuk az éltető csí mennyiségét, elősegíthetjük annak akadálytalan áramlását. Ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, előfordulhat, hogy úgy rendezzük be környezetünket, amivel épp az ellenkező hatást érhetjük el, és értetlenül állunk a minket érő kedvezőtlen hatások, események előtt. Ilyenkor a legkönnyebb "megoldás" azzal takarózni, hogy "aah, én szerencsétlen csillagzat alatt születtem", "üldöz a balszerencse"....

Pedig a megoldás sokkal közelebb van, mint gondolnád!

Elakadt valamely téren az életed? Nem jutsz egyről a kettőre? Nem találod a helyed? Hívj bizalommal és segítek megoldást találni.

2013. október 23., szerda

aroma

, mint AROMA

Ugye milyen kellemes belépni egy kávézóba és a frissen főtt kv illatát magunkba szippantani. Vagy akár egy pékség előtt elhaladva kinek ne indulna meg a fantáziája a frissen sült péksütik illatától. Pár pillanatra elszakadunk a gondolatainktól és más a szinte a szánkba érezzük a finom ízeket.

Hasonlóan intenzív bár kevésbé kellemes hatást vált ki belőlünk, ha akár csak autóval elhajtunk egy szeméttelep mellett, ne is beszéljek egy halpiacon tett látogatásról. Azonnal fintorogva igyekszünk friss levegő után keresgélni.

A szaglószervek életünk során számtalan illatot beazonosítanak, így alakul ki bennünk a jó és rossz szag kategóriája.A különböző illatanyagok képesek beindítani az emlékezést, befolyásolhatják a viselkedésünket, hangulatunkat….

Az illatok története egészen az ősi Egyiptom kultúráihoz nyúlik vissza, gondoljunk csak a múmiák bebalzsamozására. .  
Az antik kultúrákban előszeretettel használtak intenzív aromájú anyagokat, pl. afrodiziákumként, de valahogy az illatos anyagok használata az idők során eléggé feledésbe merült.

Mígnem az 1900-as évek elején a természetgyógyászok felfigyeltek az illatok beteg emberekre gyakorolt hatására, az aromaterápiára, amely valójában ősidők óta létezik, és napjainkra ismét reneszánszát éli.

Az „illatgyógyászat” a testi bajok enyhítése mellett sok egyéb panasz – koncentrációs nehézségek, levertség, egykedvűség – esetén is serkentőleg hat; de jótékony hatással bír nyugtalanság, álmatlanság esetén is


Melyik illat milyen hatással van rád és mikor tanácsos alkalmazni? Kövesd a blogot, és hamarosan elmerülünk az aromák csodás világában....


2013. október 21., hétfő

alaprajz

, mint ALAPRAJZ …. ….

A Feng Shuit nemes egyszerűséggel a térrendezés ősi kínai művészetének nevezik. Ez a tér lehet az otthonod, kerted, szűkebb és tágabb környezeted, vagy a második otthonodként is emlegetett munkahelyed. Vitathatatlan, hogy mindegyikben jelentős időt töltesz el, és ahhoz, hogy jól érezd magad, nélkülözhetetlen az enerergia (csí/Qi) optimális áramlása, áramoltatása.
Hogy valóban a számodra (családod számára) megfelelő változtatásokat tudjuk végrehajtani, elengedhetetlen egy méretarányos alaprajz, ami a Feng Shui harmonizációs tanácsadás alfája és omegája. A helyiségek felosztásából, egymáshoz való viszonyukból, a terület fekvéséből egy Feng Shui tanácsadó úgy olvas, mint egy grafológus a kézírásból.
A Feng Shui módszere szerint beszélhetünk, un. Szabályos (négyzet, téglalap) és szabálytalan (T, U, L alakú….) alaprajzokról (ezekről részletesebben később olvashatsz). Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy még a szabálytalannak titulált alaprajzok esetében sem kell kétségbe esni!

Amatőr Feng Shui „felhasználók” ugyanis kizárólag a „mágikus” Báguára alapozzák elemzéseiket. Ez azonban édes kevés egy teljeskörű harmonizációhoz. Mire van szükséged, hogy komplett képet lehessen felállítani a jelenlegi élethelyzetedről és azt pozitív irányba tudjuk fordítani? 
Hívj és segítek NEKED!!!

Feng Shui A-tól Z-ig

ABC Project…

Kedves Olvasóm,

Sokáig töprengtem azon, hogy milyen frappáns módon rendszerezhetném gondolataimat, melyeket szeretnék Veled megosztani, abban a reményben, hogy felkelthetem általuk érdeklődésedet a Feng Shui iránt, továbbá hasznos információval gazdagíthatom Feng Shui fogalomtáradat, és nem utolsó sorban segíthetek néhány tévhitet is eloszlatni a témában.

Így esett a választásom, egy FENG SHUI ABC megalkotására.

Ebben hétről hétre betűrendben haladva, rövidke szócikkeket fogok publikálni. Célom ezzel az alapfogalmak megismertetése, továbbá a téma iránt kíváncsiságod fokozása. Hisz napról napra újabb és újabb szavak kerülnek bemutatásra néhány sorban (amolyan kóstolószerűen), melyeket természetesen a későbbiek folyamán részletesen is ki fogok fejteni (hogy kedvedre lakmározhass J).

Tarts velem az úton, és ha netán van olyan kifejezés, fogalom, amit szeretnél látni a „regiszterben”, írj bátran! Várom javaslataidat!